Miközben az európai bankszektor 3%-ot, a francia bankok több mint 8%-ot veszítettek tőzsdei értékükből, mióta a francia elnök pártjának EP-választási veresége után bejelentette az előrehozott választásokat.
Az azerbajdzsáni parlament felhívást intézett az ország elnökéhez, Ilham Aliyevhez, amelyben az előrehozott parlamenti választások kiírását kezdeményezte - számolt be pénteken a Trend helyi hírügynökség.
Emmanuel Macron a katasztrofálisan sikerült európai parlamenti választások után előrehozott választásokat jelentett be Franciaországban, az elnök váratlan döntése komoly politikai zűrzavart eredményezett, az előrehozott választás jelentős gazdasági hatással járhat Franciaországban, a pénzügyminiszter máris adósságválságra figyelmeztet. Ebben a környezetben nem meglepő, hogy gyakorlatilag mélyrepülést láthattunk a múlt héten a francia tőzsdén, elsősorban a kamatkörnyezetre legérzékenyebb bankszektor részvényei szakadtak be, ráadásul nagyon úgy fest, hogy ez a tőkepiaci bizonytalanság még hetekig megmaradhat. Adódik a kérdés: a hanyatt-homlok menekülés az egyetlen megoldás ebben a helyzetben, vagy izgalmas befektetési lehetőséget is teremt?
Váratlan lépést tett Emmanuel Macron francia elnök azzal, hogy a pártja számára súlyos vereséggel járó június 9-i európai parlamenti választások után feloszlatta a francia Nemzetgyűlést és előrehozott választásokat írt ki június végére. A francia elnök bejelentésének komoly tőzsdei hatásai voltak, a francia részvénypiac nagyot esett, elsősorban a bankok és a közműcégek részvényeit ütötték meg. A választások és az azt követő koalíciós tárgyalások miatt még hosszú ideig maradhat a politikai, és ezzel együtt piaci bizonytalanság. Ebben a környezetben szólalt most meg a Goldman Sachs elemzője, aki arra figyelmeztetett, hogy a francia bankszektor nagyvállalatai a továbbiakban is szenvedhetnek a tőzsdéken, de egy olyan szektorra is felhívta a figyelmet a szakértő, ami jól teljesíthet az elkövetkező hónapokban - írja a Cnbc.
A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.
"A hazugságokból álló" szélsőjobboldali költségvetési ígéretek miatt pénteken arra figyelmeztetett Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter, hogy adósságválság alakulhat ki Franciaországban, amely üzenetre még jobban felerősödött az a brutális eladói hullám, amely az elmúlt napokban is jellemezte a francia pénz- és tőkepiaci eszközöket. A fejlemények pénteken az eurót egyhavi mélypontra küldték a dollárral szemben, és a feszültséget a mi régiónk devizái is megérezték, jórészt ezért esett ma 399 közelébe a forint az euróval szemben.
A sokkoló francia EP-választási eredmény miatt kiírt előrehozott választások már hétfőn 5-8%-os zuhanást okoztak a három vezető francia bank részvényárfolyamában, és a CAC-40 részvényindex is 1,3%-os esésben zárt, a kötvényhozamok is ugrottak, aztán kedden ezek a mozgások részben folytatódtak. Mindez az eurót is magával húzza, a Moody’s is figyelmeztetést adott ki a francia hitelminősítés kapcsán, és az, hogy végül hova fajul Emmanuel Macron francia elnök váratlan húzása, egész Európában feszülten figyelik a befektetők, illetve a politikusok is.
Kedvezőtlen a francia hitelképességre nézve az előrehozott parlamenti választás, ami kockázatnövelő a költségvetési konszolidációra nézve - figyelmeztetett a Moody's nemzetközi hitelminősítő kedden.
Szerda délután azonnal bejárta a világsajtót a hír, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnököt meglőtték a handlovái (Nyitrabánya) kihelyezett kormányülést követően, amikor a helyi kultúrház előtt várakozókhoz sétált. A kormányfő állapota a cikk írásának pillanatában is súlyos, ez pedig egyre több találgatásra és elemzésre ad okot. A legfontosabb kérdés, hogy mégis hogyan jutott addig egy európai uniós tagállam, hogy merényletet kíséreljenek meg a regnáló miniszterelnök ellen. Elemzésünkben a szlovákiai politikai múlttal, jelennel és jövővel egyaránt foglalkozunk, valamint górcső alá vesszük a merényletben hibázókat is.
Államtitkok kiadása miatt tíz-tíz évi börtönbüntetésre ítélte kedden egy pakisztáni bíróság a már jelenleg is egy börtönbüntetését töltő Imran Hán volt kormányfőt és pártjának egyik alelnökét.
Előrehozott választást írt ki Portugáliában 2024. március 10-re Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök, miután António Costa miniszterelnök benyújtotta lemondását egy korrupciós botrány közepette.
December 17-re írta ki az előrehozott parlamenti választást Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szerdán Belgrádban. Ugyanezen a napon önkormányzati választást is tartanak 65 szerbiai településen.
Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke - közölte az elhunyt fia, Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője hétfőn a közösségi médiában.
Elkezdtek érkezni az első konkrét számok az előrehozott szlovák parlamenti választás eredményeiről. Az exit pollok a Progresszív Szlovákia (PS) győzelmét mutatják, hivatalos eredmények várhatóan csak holnap lesznek.
A szeptember végi szlovák választásoknak a szomszédsági viszony és a hosszú közös történelem miatt is komoly tétje van, azonban az aktuálpolitikai szempontból két téma igazán fontos Budapesten. Bekerül-e magyar kisebbségi párt a szlovák parlamentbe, illetve, hogy a V4 újra egységesebb lehet-e az elmúlt idők távolodási hullámát követően. A cikksorozat második részében a szlovákiai választások magyar vonatkozásait elemezzük.
Két korábbi parlamenti képviselő jutott tovább az ecuadori parlamenti és elnökválasztás augusztus 20-i első fordulóját követően, amelyen egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.
Robert F. Kennedyvel egyeztetett a volt elnök.
Készül a szintlépés Teherán és Moszkva viszonyában.
Kamala Harris jelöltségéről is határozott a vélemény.
Soha nem volt még példa hasonlóra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.